Éppen költözködök, így tűnt fel nekem az, hogy nem igazán létezik, vagy csak nem könnyű találni olyan céget, amelyik a hagyományos költöztetésen túl átfogóbb szolgáltatáscsomagot kínálna, nem csak egyszerű szállítást. Még a költözködés szervezésének az elején elkezdtem nézegetni a költöztető cégek oldalait. Engem főleg az érdekelt, hogy milyen áron dolgoznak, és mennyire tűnik megbízhatónak a kiválasztott cég. Egy kis garzonlakásról van szó, tehát maga a bepakolás-csomagolás még nem vállalhatatlanul nagy feladat. Egy nagyobb lakás és egy több fős család dolgainak az összecsomagolása viszont már igencsak komoly kihívásnak tűnik, sokszor nagy stresszel és idegeskedéssel is jár. Találtam olyan vállalkozást az interneten, amelyik már a becsomagolás során segítséget nyújt. Ugyan ilyen cégből is csak egy-kettő van, de ez már hatalmas segítség lehet egy költözködő család számára. Ugyan nem szívesen bíznám idegenekre minden dolgom összecsomagolását, de teljesen jónak tűnik úgy, ha én is ott vagyok, folyamatosan felügyelem a folyamatot, ők pedig segítenek a kivitelezésben. Meg lehetne viszont csinálni egy olyan szolgáltatást is, aminek során már a költözködés tervezésétől tanácsadás jellegel segítséget nyújtana egy olyan ember, aki már komoly tapasztalatokat szerzett a folyamatban.
Már ott elkezdődnek a problémák, hogy nem mindegy, hogy mennyi időt hagyok az összecsomagolásra. Ha túl korán kezdem el, akkor még napokig dobozok közt/dobozokból kell élnem a régi lakásban, ha túl későn, akkor nem leszek készen, mire jön a szállító. Fontos lenni tudni azt is, hogy a lakás melyik részével érdemes elkezdeni a csomagolást és utána milyen sorrendben haladjak. Például érdemesebb valamelyik helyiséggel, mondjuk a konyhával kezdenem, vagy az a fontos, hogy először a nagyobb dolgokat csomagoljam be. Melyik tárgyamat mennyire védetten kell becsomagolnom? Nagyon időt és helyet pazarolhatok, ha túlzásba viszem a védelmet, ellenkező esetben viszont könnyen megsérülhet valamim. Amikor elkezdeném a csomagolást, jó lenne pontosan tudni, hogy milyen segédeszközökre lesz szükségem, ahhoz, hogy ne kelljen közben még többször elmennem boltba, mert elfelejtettem valamit. Honnan szerezzek dobozokat a csomagoláshoz, egyáltalán mit mibe érdemes csomagolni? Én például úgy jártam, hogy körbejártam néhány boltot, sehol sem volt üres doboz, aztán a kuncsorgást megunva inkább elmentem az egyik nagy lakberendezési áruházba és vettem költöztető dobozokat. Ugyan a célnak minden innen-onnan szerzett doboznál tökéletesebben megfelelnek, mégis szinte rablásnak tartom az árukat, hiszen egyszerű kartondobozokról van szó.
Csak néhány olyan kérdést/problémát írtam le, amivel szembetalálkozik az ember költözködés közben. Igaz, hogy jelentős részére lehet megoldást találni komolyabb átgondolás és szervezés után, valamint az internetet böngészve, de ez mind időt vesz el és könnyen kimaradhat valami. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, különösen olyan elfoglalt emberek, akik pihenésre is alig találnak időt, akik örülnének egy olyan megoldásnak, ha egy tapasztalt valaki segítene az elejétől kezdve, leülne az ügyféllel, átbeszélnék a részleteket, közösen megterveznék az egész folyamatot, tanácsot adna és akár a csomagolóanyagokkal, szállítókkal, rakodókkal együtt mindent megszervezne az ügyfél helyett.